hu en

Rácz Mihály

2015.07.08. 10:48 Rácz Mihály cikke a Lángoló gitárok fb oldalról

Megkönnyítették a dolgunkat – Folk és Világzene nyárra

 

2009-ben történt az első merülés Négykezes cimbalomra címmel, ahol a két nagyszerű muzsikus szinte meditatív elmélyüléssel állt a feladathoz, és ennek az alázatnak meg is lett az eredménye: egy megkerülhetetlen kamaralemez – hivalkodás és magamutogatás nélkül. A két zenész szakmai tudása lenyűgöző, Balogh Kálmán eddig több mint száz lemezen közreműködött, játszott autentikus népzenekarokban éppúgy, mint jazz és kortárs komolyzenei produkciókban, valamint régóta működteti a Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band formációt. Lukács Miklós inkább a jazz és klasszikus zenék felől érkezett, de a folk érintettség is megvan, oszlopos tagja többek között a Dresch Quartetnek, tavalyi trió albumát pedig az év lemezei közé sorolhattuk. Az új duólemez, az Összehangolva (FolkEuropa/Hangvető) kilenc darabjából hat autentikus dal átdolgozása, van rajta még Lukács Miklóstól egy saját szerzemény, aztán Karo Hayrapetyan Tonakan Par című hegedűs slágerének feldolgozása, és a Szomorú vasárnappal zárul. Hogy ez a két muzsikus mit tud művelni a különböző zenékkel és a két cimbalommal, igen jól szemlélteti ha az eredeti Tonakan Part meghallgatjuk a youtube-on, majd összehasonlításként erről a lemezről. Balogh Kálmán és Lukács Miklós azon kevés valódi művészek közé tartoznak, akik a zene lelkét is érzik és értik. Behatolnak a lényegi mélységekbe, és a magasságokba röpítik, amit ott átélnek. Vannak persze még jó páran, akik valamilyen szinten értik a komolyabb rezgéseket, de csak nagyon kevesen, akik ezt meg is tudják jeleníteni saját eszközeikkel. Ez a két muzsikus ilyen, és óriási szerencsénk, hogy gyakran nyúlnak saját kultúránk gyöngyszemeihez (mint ezen a lemezen is), így a rendelkezésre álló kincsek eredeti formáik mellett új interpretációkban is megszólalnak, vagyis a táncházas megőrzés mellett nagy szükség van az ilyen határokat feszegető és azokat messze kitoló alkotásokra is. És hogy miben más, vagy új ez a lemez a hat évvel ezelőttihez képest? Abban például mindenképpen, hogy hatévnyi bölcsességgel telítődtek, mert ezt hallani, ám szavakkal leírni nehéz. Súlya, ereje, feszültsége és békéje van minden egyes hangnak, de a csendeknek és hangközöknek is. Rég megtörtént a technikai tökéletesedés, és nyilván mindig van még mit tanulni, de ezek a tudnivalók már inkább a leglényeget érintik, amik ezen a fokon magán a zenén is túlmutatnak: itt a hangok anyagi vetületétől valójában eloldódunk, és a tiszta érzelmek szférájában járunk.


Küldd el barátaidnak email-ben Send email
X