Lemez – Balogh Kálmán&Gipsy Cimbalom Band: Délibáb

Balogh Kálmántól utoljára a tavalyi, Lukács Miklóssal közös cimbalomduó-lemezt hallottam. Az amúgy erősen román népzenei irányultságú anyagból a legjobban talán az Édesanyám rózsafája feldolgozása tetszett, ahogy óvatosan, szinte félve közelítette meg, majd bontotta ki a két nagyszerű cimbalmos a zenei témát, hogy aztán fényes magasságokba emelje.

Ezek után kicsit félve hallgattam ugyanezt a dallamot – ezúttal a második versszakra utaló Édesanyám sok szép szava cím alatt – Balogh Kálmán együttesének új lemezén, ahol Herczku Ágnes énekli. Az amúgy igazán szépen elénekelt szöveg felhangzása eleve megnehezíti a túlságosan elkalandozó feldolgozást, de az ének kíséretében ott van ugyanaz az elmélázó-töprenkedő hangulat, ami a négykezes előadásban. És ugyanez az elmélyült, mondhatni – és a borítón a szöveg mondja is – személyes hangvétel jellemzi végig a lemezt, például Kovács Ferenc trombitaszólóját a Jaj, de széles kezdetű dalban, vagy akár Balogh Gusztáv már-már “elvont” szájbőgő intróját az őrkői pergetőben. Ne essen félreértés, a személyesség itt nem valamiféle fülledt befelé fordulást, hanem a zenébe mélyedést jelenti, olykor egészen a hűvös szétszálazásig. Aztán vannak persze szélsőségesen szenvedélyes pillanatok is, mint például a címadó dal elmondhatatlanul bánatos sorai között, amelyeket Váczi Eszter tölt meg lélegzettel.

Egy szó, mint száz, nem éppen mulatós lemezt hallunk most, amely ezzel szemben tele van feszültséggel, mint például a Sobri egymással birkózó, egymásba tekergőző, összeférhetetlen, mégis szétválaszthatatlan ritmusképleteiben. És nem hiányzik a lendület, a sodrás sem. Mindvégig sugárzik a dalokból a közös munka bensőséges türelme és komolysága, egy nagyszerű, együtt rezdülő zenészcsapat igényes kísérletező kedve. Ráadásul a lemez utolsó perceire kirobban a zenekar vad derűje is.

NarRator Records, 2010

 

Délibáb
Jancsó Zoltán verse

Ha a szívem ketté hasad,
A világnak kettő marad,
Az én szívem szabad madár,
Fészkére csak aludni jár.
Szép babám az élet párja,
Halálban a csókom várja,
Búbánat a boldogságom,
Az életben csak őt várom.
A szerelem úgysem marad,
Keskeny hídon elém szalad,
Korhadt palló, nincsen vége,
Felrepülünk mind az égbe.
Ha ott leszünk, majd meglátjuk,
Mért szeretjük a világot, mert’
Ha a világ kerek volna,
Ezer sebből vére folyna,
De mivel a világ lapos,
Egyik fele mindig napos,
Másik felén a felejtés,
Lelket vágó fekete kés.