Balogh Kálmán 50. születésnapját ünnepli

Mestere tanítványainak, mestere a zenének. Szimfonikus zenekarban, népzenei együttesek közt, jazz formációban egyaránt a legjobbak közt tartják számon. Együtt dolgozott Francis Ford Coppola rendezővel, beszélgethetett és együtt muzsikálhatott a legendás Frank Zappa -val. Fél század tükrében: Balogh Kálmán. –Álmélkodva olvastam, hallottam, hogy az elmúlt ötven év során mennyi sok jó és szép dolog fűződik a nevedhez. Ám bizonyára van olyan esemény, eredmény, melyekre büszkébb vagy a többinél.

-Azt hiszem a zenészek ezt nem így élik meg. Egy igazi zenész nem a teljesítményre hajt, hanem a szép és nívós muzsikálásra. De valóban össze tudok gyűjteni néhány dolgot, melyek kiemelkedőnek tűnhetnek a többi közül. A legutóbbi például, hogy tavaly novemberben a Balogh Kálmán és a gipsy cimbalom band-et hívták meg egyedül Magyarországról -világzenét játszó zenekarok közül- a WOMEX díjátadójára, ami a világzenei színen nagy esemény, és igazi szakmai siker. Aztán pár évvel ezelőtt Coppola új filmjének zenéjében is közreműködtem. Igazán izgalmas utazás volt ez is, kedden csörgött a telefonom, hogy pénteken már Bukarestben kell lennem, és játszanom! Remekül éreztem magam, a stábbal nagyon jókat ettünk, csodás a film is (Youth without youth), habár itthon még nem látható. Ami klasszikus zenében nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy cimbalmozhattam a klasszikus zene fellegvárában, a Carnegie Hall-ban a Philadelphia Zenekar-ral, Kodály Zoltán Háry János szvitjében, sőt egy rövidke kiállásom, szólóm is volt. Ha pedig nagyon visszarepülök az időben, a kilencvenes évek eleje körül találkozhattam Frank Zappával is, aki akkoriban egy kilencven tagú világzenekart tervezett, és engem is felkeresett ez ügyben. Mindezeken túl viszont a legnagyobb eredménynek azt találom, hogy a Zeneakadémián elindulhatott a népzene szak. Azokkal, akik a táncház mozgalom első generációjához tartozunk, annak idején álmodni sem mertünk erről.
-Te magad is tanítasz a népzene szakon, ahol azt mesélik a növendékeid, hogy nem egyszerűen népi cimbalmozni tanítod őket, hanem cimbalomművészt igyekszel faragni belőlük. Egyszóval nem csupán az autentikus, gyűjtött anyagra támaszkodsz.
-Igaz, hiszen kevés olyan gyűjtés létezik, ahol a cimbalom szóló hangszerként szerepel, inkább csak kíséretként használták. Márpedig én azt szeretném előadóművészek legyenek a tanítványaimból. Olyan művészek, akik a népi cimbalmozást veszik alapul, de más cimbalmos feladatokat is képesek ellátni. Például Kodály, Erkel darabokat tudni kell eljátszani, a kottát ismerni kell. Egy népzenésznek szüksége van arra, hogy klasszikus érintettsége is legyen, hiszen Európában élünk!
–Az Akadémián a népzene szak vezetősége sokszor másképpen gondolkodik. Hogyan tudod összeegyeztetni nézeteidet az ő véleményükkel?
-Valóban nem egységes a hozzáállásunk, sokan sokfélét gondolunk, de a felmerülő kérdéseket át lehet hidalni. Az bizonyos, hogy én több stílus felé irányítom a tanítványaimat, hiszen olyan fiatalokról van szó, akik népzenekart már most is magas szinten képesek lekísérni. Hogy ezt tudni kell, az nem is kérdés. Viszont ha a mi népi kultúránk is tovább élhetett volna falusi környezetben, kialakulhatott volna az, amire számos országban látunk példát, hogy minden hangszer az énekes kultúrához kezd hasonlítani. Ezen azt értem, hogy azt az érzelemvilágot, amit mondjuk a hajlításokkal ki tud fejezni egy énekhang, arra bármelyik hangszer képessé válik. Ezért sokszor tanácsolom azt a növendékeimnek, hogy például próbálják a hegedű díszítéseit áttenni, hogy a cimbalmos dallamjátékuk finomodjon.
-Mit gondolsz, milyen úton halad az akadémiai népzenész képzés?
-Sajnos nálunk egyelőre nincs ötven, hatvan éves hagyománya ennek, mint akár Finnországban, Bulgáriában. Ezért azt képtelenség megmondani, hogy ez az első öt, tíz, tizenöt éve miről fog szólni. Azt látjuk, hogy a hetvenes évek népzenészeihez képest a most felnövekvő nemzedék már sokkal tájékozottabb, jobb. De fontos megőrizni az első generáció igényességét, szellemiségét is!
–Térjünk egy kicsit vissza hozzád és a zenéléshez. Mi a legjellemzőbb a muzsikálásodra?
-Talán a mohóság. Annyi szépet látok magam körül! A zenében pedig folyton ráakadok egyfajta zenei alapnyelvre, zenei átjárhatóságra. Rengeteg zenével összefutottam életemben, már gyerekkoromban is. Miskolcon születtem, az ottani Avas Táncegyüttessel sokat jártunk külföldre, rengeteg stílussal találkoztam. Mindeközben pedig klasszikus cimbalmot tanultam az iskolában, e szakon végeztem az Akadémián is.
-Olyan sok műfajban alkotsz – nem gondoltál arra, hogy saját zenét szerezz?
-Ebben az említett mohóságban jól érzem magam. Nem jött magától a zeneírás. Egyetlen egyszer éreztem, hogy zenét kell szereznem, a nagybátyám emlékére. Azt meg is csináltam.
-Magánemberként hogyan értékeled az elmúlt ötven esztendőt?
-A zenének éltem, a zene lefoglalta a magánéletemet is. De nem bánom, ami ezidáig történt. Ha újra kezdhetném, akkor biztos csinálnék másképpen dolgokat. De a saját lelki problémáim akkor is szembe jönnének velem, azokkal mindenki úgyis szembesülni fog az élete során.
–És mi mindennel szeretnél még foglalkozni az elkövetkezendő ötven évben? 🙂
-Azt hiszem elég lesz húsz, harminc év is, ha azt egészségben, aktívan tölthetem el! Zene a továbbiakban is, illetve van néhány konkrétabb tervem is, mint például kiadni népzenészek számára az első Cimbalomiskolát, amihez videó anyagot is készítenénk. Aztán szorgalmazom, hogy végre elkészülhessen az első elektromos cimbalom. Szeretnék még szólólemezeket készíteni, és vibrafonozni is szeretnék komolyabban megtanulni.
Aki pedig együtt szeretne ünnepelni Balogh Kálmánnal, május 23-án a Művészetek Palotájában megteheti, ugyanis „Balogh Kálmán 50” címmel remek előadás lesz látható, hallható a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben!
Asztalos Emese 2009