hu en

Világraszóló hangszerhungarikumok a Müpában

Világraszóló hangszerhungarikumok a Müpában

Egy zseniális magyar feltaláló, Schunda Vencel József műhelyében született meg a pedálcimbalom és a tárogató – az a két instrumentum, amely bár hangszerhungarikumként a magyarság nemzeti kincsének tekinthető, mégis méltánytalanul keveset tudunk róluk. A 19. század végén Európa uralkodó családjai versengtek azért, hogy hallhassák hangjukat, külföldön azóta is töretlen az érdeklődés irántuk. November 22. és 24. között a Művészetek Palotája Világraszóló Fesztiválján 25 nagyszerű muzsikus – komoly-, nép-, világzenei előadók és jazzisták – mutatják be a két hangszerben rejlő lehetőségeket, műfaji sokszínűségüket.

A Világraszóló Fesztivál első koncertjén, november 22-én az ezerarcú cimbalom kerül fókuszba. Balogh Kálmán és Lukács Miklós a Cimbalomduó formációban lép színpadra, amely 2009-es megalakulásával új fejezetet nyitott a hangszer történetében. Hangzásvilágukban a népzene, a jazz és a klasszikus zene elemei fonódnak egységbe, miközben felváltva játszott szabad improvizációkkal kápráztatják el a hallgatóságot. Vendégük lesz Farkas Rózsa klasszikuscimbalom-művész, valamint az est különleges attrakciójaként görög vendégművészek játszanak a cimbalom kis-ázsiai ősein, a kanunon és a szanturon. Az est vetítéssel illusztrált hangszertörténeti áttekintést is ad, amelyből kiderül, hogy alig több mint száz évvel ezelőtt egy európai műveltségű, a kor szellemi elitjéhez tartozó hangszerész, Schunda Vencel József budapesti hangszergyárában kedvence, a cimbalom megújításán kezdett el dolgozni. A munka során növelte hangterjedelmét, tökéletesítette a játszófelület beosztását, megnövelte a hangerejét és javított a hangszínén is. Az akkor még pedál nélküli, de már javított változatot az 1873-as bécsi világkiállításon mutatta be, amely még az uralkodót is annyira elkápráztatta, hogy a Ferenc József-rend arany érdemkeresztjével jutalmazta a fiatal hangszerkészítő mestert.  Alig egy évvel később Schunda Vencel József a hangszerre pedált szerelt, így született meg a ma ismert hangversenycimbalom. Hamarosan az európai arisztokrácia versengett azért, hogy hallhassa a csodahangszert. 1890-ben a Nemzeti Zenedében Allaga Géza irányításával indult meg a cimbalomoktatás, 1897-ben pedig a Magyar Királyi Zeneakadémián is megnyitotta kapuit a cimbalom tanszék. A századfordulóra már több mint negyven hangszerkészítő gyártotta a Schunda-féle változatot, 1906-ban elkészült a tízezredik hangszer is. Az 1920-as években Rácz Aladár, ?a cimbalom Liszt Ference? játékával világszerte nagy sikereket aratott. Igor Sztravinszkij is Rácz játékának hatására kezdett el cimbalmon tanulni, Ragtime és Renard című műveiben később meg is szólaltatja a hangszert.

A tízezredik cimbalom mellett más miatt is nevezetes az 1906-os év. Ekkor debütált ugyanis a Bayreuthi Ünnepi Játékok Trisztán és Izolda előadásán egy másik Schunda-találmány, a töröksípból kifejlesztett tárogató. Az oboaszerű töröksípot Schunda nemcsak megnagyobbította, hanem klarinétfúvókával és billentyűkkel is ellátta. November 23-án a tilinkótól a tárogatóig, nemcsak vizuális illusztrációkon, hanem élő muzsikaszón keresztül is megismerhetjük a fúvós hangszereket: a pásztorfurulyákat, a kavalokat, a tilinkót, a klarinétot, a szaxofont és természetesen a tárogatót. Az est egyik kuriózuma Dresch Mihály saját fejlesztésű hangszere, a Fu-Hun. A műsor vázát a hangszerek megjelenése és használatának kronológiája adja. Többek között Borbély Mihály, Csávás Attila, a Junior Príma-díjas Eredics Samu előadásban népzenét, régizenét, kortárs komolyzenét és jazzt is hallhatunk.

A Világraszóló Fesztivál különlegessége, hogy a koncerteket 17 és 18 óra között hangszerkészítő mesterek által vezetett műhelyek előzik meg, ahol a zeneszerszámok tulajdonságairól, készítésük titkairól valamint megszólaltatásuk rejtelmeiről is kérdezhetnek a látogatók. A Zászlótérben pedig Kiss Ferenc népi hangszergyűjteményének egyedülálló darabjait tekinthetik meg az érdeklődők, köztük hucul kiscimbalmot és Bangó Kálmán bácsi, az utolsó tradicionális, budapesti utcazenész üvegcimbalmát is.

A gyerekeket és a családokat november 23-án a Makám és a Ghymes együttesekből ismert fiatal énekesnő, Korzenszky Klára koncertje várja. Szerelemcsütörtök, dobszerda című lemezén a gyermekfolklór közismert, szétszóródott kis darabjait rendezi egésszé. A játékos előadáson a mese fonalán a gyerekekkel közösen szövődik a varázslat: mondóka, játék, dal és elbeszélés révén idézik fel és játsszák újra a közismert történeteket.

 

Világraszóló – Az ezerarcú cimbalom
A cimbalom és elődei, a kanun és a szantúr
2013. november 22. 19:30 – 21:00, Fesztivál Színház

Balogh Kálmán – cimbalom, kiscimbalom, Lukács Miklós, Farkas Rózsa – cimbalom, Urania Labropulou – szantúr, Sofia Labropuolu-kanun
Közreműködik: Mester László – brácsa, Doór Róbert – nagybőgő, Orbán György – nagybőgő, Baló István ? dob
Szerkesztő, rendező: Liber Endre

Világraszóló – A tilinkótól a tárogatóig
Pásztorfurulya, kaval, tilinkó, klarinét, szaxofon, tárogató
2013. november 23. 19:30 – 22:00 Fesztivál Színház

Dresch Mihály – fuhun, furulya, szaxofonok, Borbély Mihály – furulya, tárogató, klarinét, szaxofon, tamburabrácsa, Kiss Gy. László – tárogató, Csávás Attila – tárogató, klarinét, Salamon Soma – tilinkó, kaval, furulya, harmonika, Eredics Salamon – furulya, harmonika
Közreműködik: Balogh Kálmán – cimbalom, Vizeli Balázs – hegedű, Árendás Péter – brácsa, Lelkes András – nagybőgő, Havasréti Pál – tekerő, gardon, moldvai dob, Kiss Krisztián ? koboz

Szerkesztő, rendező: Liber Endre


Küldd el barátaidnak email-ben Send email
X