Papageno
Írta:VARGA VERONIKA, 2019.december 28.

 

Balogh Kálmán neve mára egybeforrt a magyar cimbalomzene fogalmával – igaz, messze nem csak ebben a stílusban hallhatjuk virtuóz és egyben elmélyült játékát. 60. születésnapját 2019 novemberében, a Zeneakadémián adott koncerttel ünnepelte a művész, akit idén Prima Primissima díjjal jutalmaztak Magyar népművészet és közművelődés kategóriában. Az új évben, február 17-én, a Cziffra Fesztiválon is hallhatjuk őt játszani Lukács Miklóssal, akivel együtt már-már a hangszerjáték lehetőségeinek határait feszegetik.

Kevesen tudják, hogy Balogh Kálmánt szülei eredetileg mérnöknek szánták, tizenegy éves korában azonban családjával egy alkalommal meglátogatta híres nagybátyját, Balogh Elemér cimbalmost, aki akkoriban a világot járta. A nagybácsi megmutatott egy bonyolult dallamot unokaöccsének, aki 15 perc alatt megtanulta azt anélkül, hogy bármiféle zenei előtanulmánnyal rendelkezett volna. Az eset megváltoztatta Balogh Kálmán jövőre vonatkozó terveit.

– Nőtt a cimbalom iránti érdeklődés az utóbbi években?

– A társadalom általános reakcióját nézve mindenképpen reneszánsza van a hangszernek, érzékelhető iránta egyfajta kitüntetett figyelem. Egyre több helyen tűnik fel, és világszerte nagyon sok fiatal zenész játszik a cimbalomcsalád különböző fajtáin a finn kantelétől az indiai szantúrig, de a magyar cimbalmon is egyre többen muzsikálnak Amerikától Japánig, ráadásul ma már nem ritka, hogy nem csak a népzenében, hanem más stílusokban is alkalmazzák. Ez az irány körülbelül 20 éve kezdődött, és a hangszer népszerűsödésében természetesen nagy szerepe lett az internetnek, illetve azoknak a zenészeknek, akik valamilyen módon feltűnést keltettek ezzel a hangszerrel. Magyarországon is sokkal több cimbalmos van manapság, ami annak is köszönhető, hogy a népzene, illetve a népzenész élet nagyon felpezsdült.

– Meg lehet határozni a cimbalom saját repertoárját, vagy valójában bármit meg lehet szólaltatni a hangszeren?

– Bármit azért nem. Pontosabban: lehet, csak nem érdemes, de ennek nem a hangszer szab gátat. A cimbalom korábban feltételezett korlátairól ma már nem beszélhetünk, erre jó példa többek között Lukács Miklós játéka, aki teljesértékű hangszerként kezeli a cimbalmot, és akár a legnagyobb jazzmuzsikusok partnereként használja az instrumentumot, teremtő erővel és végtelen kreativitással. Úgy gondolom, hogy a cimbalom repertoárja egyre bővül. A 70-es években még furcsa volt a közönség számára, amikor Fábián Márta kortárs zenét játszott a hangszeren, és az is nagy feltűnést keltett, amikor Rácz Aladár egy Stravinsky-átiratot adott elő cimbalmon. Biztosan ugyanilyen meglepő volt az is, amikor swinget játszottak a cigányzenekarok cimbalommal, vagy amikor én a 80-as években ragtime-ot vagy balkáni népzenéket muzsikáltam itthon.

– Hol találkozott először azokkal a zenekultúrákkal, amelyeknek dallamait egyedi módon beépítette a repertoárjába?

–  Ezek a zenék valahogy szembejöttek velem, és mindig ki akartam próbálni, hogyan szólalnak meg a hangszeremen. Már gyerekkoromban hallottam más népek cimbalomzenéit, és találkoztam más nemzetek cimbalmosaival, például svájci, román vagy bolgár zenészekkel, így korán rájöttem arra, hogy nem csak a magyar cimbalom létezik. Ezt annak köszönhetem, hogy játszottam az Avas Táncegyüttes zenekarában, amellyel sokat utaztunk itthoni és külföldi fesztiválokra is. Ha megtetszett valamilyen zene, már gyerekként megpróbáltam leírni vagy lejátszani, és elkezdett érdekelni, hogy miben áll az egyes cimbalomjáték-stílusok különbözősége. Meg akartam érteni, miért lehet az, hogy ugyanazokból a hangokból építkezve előadhatok akár román, akár szerb zenét, klasszikus művet vagy jazzt – bármit.

– A közönség számára miért olyan izgalmas hangszer?

– A cimbalomjáték már egy közepes tudásszinten is megdöbbentően látványos tud lenni. Sokan rácsodálkoznak, hogy ennyi húr között honnan tudja a zenész, hogy hova üt, milyen gyorsan mozog a verő, és milyen éles, pengő hangja van a hangszernek. Elsőre többnyire a virtuozitásával nyűgözi le az embereket, de persze nem csak gyorsan, kopogósan lehet játszani rajta – alkalmas a lassú, érzelmes megszólaltatásra is, és a mély, puha, bársonyos, szomorú hang is meg tudja fogni az embereket.

SZINTE VÉGTELENEK A HANGSZERBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK.

Az is érdekessé teszi, hogy nem csak dallamot vagy csak kíséretet lehet játszani rajta, hanem ezek egyvelegét is. Nagyon széles az a spektrum, ami a zenei funkciók tekintetében megjelenik a cimbalomnál.

– A Cziffra Fesztiválon Lukács Miklóssal játszanak majd. Kettejük együtt játékát mi teszi igazán egyedivé?

– Vele játszani már különlegesség. Szerencsés helyzet, hogy mindketten a zenében gondolkodunk, és amikor elkezdtünk együtt játszani, már a legelső pillanattól jelen volt köztünk egy hihetetlen fokú összhang. Tiszteljük a zenét és egymást, nem akarjuk fölényes módon leszólózni a másikat – nem szeretnénk tönkre tenni a muzsikát pusztán az egyéni érvényesülés kedvéért.

Először Gőz László látott fantáziát a kettősünkben, és kért fel minket, hogy játsszunk az egyik rendezvényén, majd Liber Endre ötlete volt, hogy készítsünk egy közös lemezt, ahol egymástól elkülönítve, két szobában játszottunk, tehát nem láttuk, csak hallottuk egymást, és így improvizáltunk egy-egy megadott témára. A köztünk lévő fantasztikus egység itt is kiütközött, és szerencsére ezt az inspiráló szinkront ma is nap mint nap tapasztaljuk – és a közönség is érzi.

Amikor leülünk játszani, egy kisebb csoda születik. Szórakoztatjuk és megihletjük egymást. Úgy tudunk együtt zenélni, hogy nem fáradunk bele, hanem felfrissülünk tőle, ez pedig egy óriási adottság.

– Mit fogunk hallani a koncerten?

– Miklóssal van egy repertoárunk, amelyről az aktuális hangulatunknak megfelelően muzsikálunk majd, a koncert igényeihez igazodva. A műsorszámok között egyébként mindig válogatunk. Ennyi a keret, a többi pedig szabadság és játék.

– Magyar népművészet és közművelődés kategóriában idén elnyerte a Prima Primissima díjat, amelynek hatására bizonyára még több emberhez eljut majd a cimbalom sokszínűsége az ön játékán keresztül. Már a díjra jelölés is nagy elismerésnek számít. Mi a véleménye, végül miért önt választották a legmagasabb kitüntetésre? 

– Akárhol játszottam az elmúlt években, úgy gondolom, mindig sikerült valami pozitívumot átadni a közönségnek erről a különleges magyar hangszerről.

Nagyon érdekel és szeretem, amit csinálok, és örülök, hogy egyre több figyelmet kap a cimbalom, amely az érzelmek széles skáláján tud megszólalni.

Mindennek bizonyságtétele, hogy a mai napig olyan művésztársakkal állhatok színpadra akár a fiatalabb, akár az idősebb generációból, akikkel fantasztikusan ki tudjuk egészíteni egymást. Olyan nagyszerű énekesek mellett jelenhetett meg már a cimbalom, mint például Sebestyén Márta, Berecz András, Herczku Ágnes, Szalóki Ági vagy Básits Branka, de meg kell említenem a Rendhagyó Prímástalálkozó zenészeit és a Zeneakadémia tanárait is, akik mind muzsikustársaim. Ezek a koncertalkalmak mind hozzájárultak ahhoz, hogy az emberek érdekes és értékes hangszerként tekintsenek a cimbalomra.