Borzák Tibor | 2020. 02. 18. 13:35:12 | Frissítve: 2020. 02. 18. 13:36:05

ORSZÁG-VILÁG

CSALÁDI HAGYOMÁNYVILÁGHÍRZENE

„Mindig csak muzsikálni akartam…”

– Egyik zenekara a Cimbalogh Trió. Tényleg összeforr a neve a cimbalommal!

– Úgy is mondhatnánk. A zenélés és a tanítás teljesen kitölti az életem.

– Hány hangszere van?

– Legalább tíz. A különböző zenei feladatokhoz többféle méretű és hangzású instrumentumot használok. Reneszánsz muzsikát a régi asztali cimbalmommal legjobb játszani. Hasonló szerepe van a háromlábú hangszeremnek, aminek súlya 15 kiló, tehát gond nélkül magammal tudom vinni a próbákra is. A testesebb cimbalmok 35 és 55 kilósak, utóbbi a klasszikus zenétől a dzsesszen át a népzenéig minden igényt kielégít.

Kollekcióm legrégebbi darabját az 1870-es években gyártották, ez a legnehezebb, 70 kilót nyom. Mindhez kötődöm érzelmileg, de azért néha kölcsön szoktam adni. Sajnos a cimbalom elhasználódik, életkora hetven–száz év, a tíz-tizenkét tonnás nyomásnak megfelelő húrfeszültség tönkreteszi a faszerkezetet.

– Két értelemben is nehéz eszköz a cimbalom: a súlyáról már esett szó, ám kívülről nézve játszani sem lehet könnyű megtanulni rajta.

– Abban az értelemben könnyű megtanulni, hogy a cimbalmon – úgy, mint a xilofonon – adott helyen találhatók a hangok, „csak” mindig a megfelelőt kell megütni. Némi ügyességgel két óra múlva már hat dallamot játszhat a tanuló. Vonós vagy fúvós hangszerek esetében sokkal nehezebb eljutni egy olyan tudásszintre, ahol a hangképzés elviselhető formában történik.

– Az nem gond, hogy van vagy százhúsz húr?!

– Húrból lehet százharminchárom is, viszont négy oktávval számolva hangból csak ötvennyolc van. Az elrendezés bonyolultnak tűnik, de egy közepes értelmi szintű ember is megjegyzi egy-két óra alatt. Ami pedig a nagyszámú húrokat illeti: a cimbalmon egy-egy hangnak nem egy húr felel meg, hanem három vagy négy húrból álló húrcsoport, az úgynevezett húrkórus.

Hogy mégis nehéz rajta profi szinten megtanulni, azt nehezíti a négy oktáv elhelyezkedése, illetve azoknak a tizenkét hangnemben való kigyakorlása, és akkor a négyféle alapharmóniáról még nem is tettem említést. Rengeteg akkord van tehát, és mindnek más a kézrendje. Kell hozzá jó pár év, hogy ezt a tudást az automatizmus szintjére fejlessze az ember.

– Befejezve az alapfokú szemináriumot, az is érdekelne, hogy az ütőkkel miért verik oly nagy vehemenciával a húrokat?

– Valóban látványos a cimbalomjáték. Lenyűgöző, ugyanakkor követhetetlen. Önmagában már az is bravúr, ahogyan a zenész az ütőivel a hangszer felületét erőteljesen, ördögi gyorsasággal végigpásztázza és varázslatos hangokat csal elő belőle.

Ahhoz ugyancsak hosszú évekre van szükség, hogy valaki könnyedén, gyorsan és hosszú ideig üsse a cimbalmot. Át kell állítania az idegrendszerét, ki kell lazítania az izomzatát. Egy hegedűs vagy trombitás is játszhat ilyen dinamikusan, csak az a hangszer jellegénél fogva nem annyira tűnik fel. A cimbalom viszont mindenre alkalmas, igazi látványkonyha.

– Ön már tizenegy évesen uralta a hangszert. Lejátszott a nagybátyja valamit, amit hangról hangra vissza tudott adni. Ezt nevezzük őstehetségnek?

– Alapvetően jó volt a ritmusérzékem és a kézügyességem. De azt nem gondolnám, hogy őstehetség lettem volna. Ha valakit annak nevezhetünk, az a nemrég elhunyt Kossuth-díjas Ökrös Oszkár, aki hatévesen kezdett cimbalmozni, tényleg a csodájára jártak.

Budapesti nagybátyám, Balogh Elemér azt látta meg bennem, hogy egy teljesen ismeretlen hangszeren milyen hamar megjegyeztem és visszajátszottam azt a bonyolult dallamot, amit előzőleg nekem bemutatott. Tehetségesnek tartott, tanulásra biztatott.

– Befolyásolta a sorsát, hogy volt a családban egy világjáró cimbalmos?

– Őszintén szólva elég későn találkoztunk. Előtte nem tanultam zenét, nem is terveztük, hogy erre a pályára menjek. Édesapám gáz-, fűtés- és vízvezeték-szerelő volt, engem mérnöknek szánt. Anyai ágon ismertünk zenészeket, de amikor beköltöztünk egy olyan miskolci lakótelepre, ahol mi voltunk az egyetlen cigány család, elszakadtunk tőlük.

Amikor pedig az említett nagybátyám „felfedezett”, a szüleim kerestek egy nekem megfelelő zeneiskolát. Mivel Miskolcon nem volt ilyen, apám minden pénteken felhozott Budapestre Szöllős Beatrix tanárnőhöz. A nővérem is velem tartott, mivel ő is szeretett volna megtanulni cimbalmozni. Két év alatt négy év anyagát sajátítottuk el.

Ekkor már játszottam a miskolci Avas Táncegyüttes zenekarában, szakmailag és emberileg is sokat kaptam tőlük. Világosan tudtam, hogy cimbalmozni akarok. Elvégeztem a miskolci konzervatóriumot, majd a zeneművészeti főiskolát.

– Hihetetlenül gazdag pályát futott be, ma már a világ legjobbjai között emlegetik.

– Gyerekkoromtól kezdve zenélek, megszoktam a színpadi szereplést. Túlságosan is egyszerűen és természetesen jöttek a lehetőségek, az elismerések. Ezt a különleges hangszert a világ minden táján érdeklődéssel fogadják.

Az is köztudott, hogy a magyar cimbalmosok évszázadra visszamenően meg­állták a helyüket a hazájukon kívül is, és virtuóz játékukkal mindenhol lenyűgözték a hallgatóságot. Hogy én is beléphettem a hírességek sorába, azt a véletleneknek köszönhetem.

Amikor a Méta zenekarral egy németországi város utcáján muzsikáltunk, odajött hozzánk egy neves kiadó főnökének a felesége, és megkérdezte, volna-e kedvünk lemezt készíteni. Naná, hogy volt! Végül még egy szólóalbumot is felvettek velem, amit az egész világon terjesztettek. Eredeti cigány népzenét játszottam cimbalmon, amire mindenhol felkapták a fejüket, mert addig csak a klasszikus városi cigányzenét ismerték.

Balogh Kálmán cimbalomművész. Fotó: Raffay Zsófia.

– Ettől kezdve a legnevesebb zenészek akartak önnel muzsikálni. Ha jól tudom, a rocklegenda, Frank Zappa is felkérte.

– Igen. Amikor a kilencvenes évek elején Budapesten járt, Mandel Robi tekerős barátommal üzent, hogy szívesen venné, ha muzsikálnánk neki valamit. Egy dunai hajón találkoztunk.

Zappa lelkesen beszélt arról, hogy szeretne összehozni egy száztagú nemzetközi zenekart. Tetszett neki a játékom, és mivel cimbalmos is kellett a bandába, rögtön le is csapott rám. Aztán visszament Amerikába, hirtelen ledöntötte a lábáról egy betegség, és nemsokára meghalt. Nagyon sajnáltam, közös álmunkat ma is őrzöm.

– Ezzel szemben a világhírű filmrendezővel, Francis Ford Coppolával sikerült együtt dolgoznia. Hogyan talált önre?

– Egy román író romantikus könyvét filmesítették meg Youth Without Youth címmel. Amikor a zenei felvételek tartottak, megcsörrent a telefonom, hogy ki tudnék-e menni a bukaresti stúdióba, mert velem szeretnék felvenni a betétdalokat.

Romániában rengeteg jó cimbalmos van, mondtam nekik, biztosan tudnak közülük is választani. De nem, Coppola líraibb hangzást képzelt el, a film zeneszerzője pedig ismerte a felvételeimet, ezért hozzám ragaszkodtak. Nagy élmény volt, kivetítőn néztük a jeleneteket, így vettük fel a cimbalomszólókat. Néha odajött hozzám a rendező is, kért valamit, én pedig improvizáltam.

– Manapság is hívják?

– Egyre ritkábban. Kitágult a világ, hatalmas a kínálat. Ettől függetlenül sok olyan szép feladat megtalál, ami nem kötődik világhírű alkotókhoz vagy nagy produkciókhoz.

– Elmúlt hatvanéves. Mindent elért? ­Boldog?

– Soha nem voltak kitűzött céljaim. Amit elértem, azt ajándéknak tekintem. Mindig csak muzsikálni akartam. Élvezni, szeretni a zenét. Játszani, jönni-menni. Ezeket mind elértem. És azt is, hogy a szakma legjobbjaival zenélhetek.

Hálával tartozom a szüleimnek, a tanáraimnak, a zenésztársaimnak és a közönségnek. Nekik köszönhetően a pályám során mindig is boldog lehettem. Pál apostol szavait magaménak érzem: „Szolgálok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.”

Cimbalomgála, 2019.12.01.19:00-21:30 Müpa, Fesztivál Színház

A cimbalom a 21. században – ezzel a mottóval rendezi meg a Müpa hetedik alkalommal Világraszóló című fesztiválját. Az eddigieknek köszönhetően immár nem lehet kétséges: a magyar cimbalom több mint hungarikum, mindenestül világraszóló csoda.

Ezt természetesen bizonygatnunk sem kellene, ha nem tudnánk, hogy a múlt század második felében előítélet övezte a hangszert, amelyet akkoriban főképp a – sokak által lenézett – vendéglátóipari cigányzenében használtak. Holott annak a hangtompító pedállal ellátott cimbalomnak, amelyet Schunda Vencel József hangszerkészítő mester alkotott, Rácz Aladár előadó-művészetének köszönhetően már az 1920-as években csodájára járt a világ. Igor Stravinsky is Rácz hatására kezdett cimbalmon tanulni, hogy aztán Ragtime és Renard című műveiben szerepeltesse is a hangszert. A század végére újra megnőtt a cimbalom tekintélye, és azóta a kortárs zenében, a világzenében, valamint a jazzben is teljes értékű hangszernek tartják. Ebben a hőskorszak páratlan muzsikusát, Fábián Mártát követően kiemelkedő szerepet játszott – többek közt – Szakály Ágnes, Balogh Kálmán, Lukács Miklós és Szalai András cimbalomművészek munkássága és világsikere: ők négyen augusztusban a Budapest Music Center cimbalomversenyének zsűrijében foglalnak helyet, decemberben pedig a győztesekkel adnak gálakoncertet a Müpában. A verseny ötletgazdájának, Lukács Miklósnak az volt a célja, hogy a cimbalmot 21. századi kontextusba helyezve új tehetségek bemutatkozását is lehetővé tegye – ők aligha álmodhatnak emlékezetesebb élményről és nagyobb elismerésről, mint hogy együtt játszhatnak a cimbalom klasszisaival a Müpa cimbalomünnepén.

Közreműködők:
cimbalom: Szakály Ágnes, Balogh Kálmán, Lukács Miklós, Szalai András,
a BMC Nemzetközi Cimbalomverseny 2019 díjazottjai: Mykhaylo Zakharya, Szabó Dániel, Gódor Erzsébet, Ürmös Sándor
cselló: Rohmann Ditta
fuvola: Győri Noémi
gitár: György Mihály
nagybőgő: Novák Csaba
zongora: Dominko István
Szerkesztő: Liber Endre

Rendező:Müpa

Papageno
Írta:VARGA VERONIKA, 2019.december 28.

Balogh Kálmán neve mára egybeforrt a magyar cimbalomzene fogalmával – igaz, messze nem csak ebben a stílusban hallhatjuk virtuóz és egyben elmélyült játékát. 60. születésnapját 2019 novemberében, a Zeneakadémián adott koncerttel ünnepelte a művész, akit idén Prima Primissima díjjal jutalmaztak Magyar népművészet és közművelődés kategóriában. Az új évben, február 17-én, a Cziffra Fesztiválon is hallhatjuk őt játszani Lukács Miklóssal, akivel együtt már-már a hangszerjáték lehetőségeinek határait feszegetik.

Kevesen tudják, hogy Balogh Kálmánt szülei eredetileg mérnöknek szánták, tizenegy éves korában azonban családjával egy alkalommal meglátogatta híres nagybátyját, Balogh Elemér cimbalmost, aki akkoriban a világot járta. A nagybácsi megmutatott egy bonyolult dallamot unokaöccsének, aki 15 perc alatt megtanulta azt anélkül, hogy bármiféle zenei előtanulmánnyal rendelkezett volna. Az eset megváltoztatta Balogh Kálmán jövőre vonatkozó terveit.

– Nőtt a cimbalom iránti érdeklődés az utóbbi években?

– A társadalom általános reakcióját nézve mindenképpen reneszánsza van a hangszernek, érzékelhető iránta egyfajta kitüntetett figyelem. Egyre több helyen tűnik fel, és világszerte nagyon sok fiatal zenész játszik a cimbalomcsalád különböző fajtáin a finn kantelétől az indiai szantúrig, de a magyar cimbalmon is egyre többen muzsikálnak Amerikától Japánig, ráadásul ma már nem ritka, hogy nem csak a népzenében, hanem más stílusokban is alkalmazzák. Ez az irány körülbelül 20 éve kezdődött, és a hangszer népszerűsödésében természetesen nagy szerepe lett az internetnek, illetve azoknak a zenészeknek, akik valamilyen módon feltűnést keltettek ezzel a hangszerrel. Magyarországon is sokkal több cimbalmos van manapság, ami annak is köszönhető, hogy a népzene, illetve a népzenész élet nagyon felpezsdült.

– Meg lehet határozni a cimbalom saját repertoárját, vagy valójában bármit meg lehet szólaltatni a hangszeren?

– Bármit azért nem. Pontosabban: lehet, csak nem érdemes, de ennek nem a hangszer szab gátat. A cimbalom korábban feltételezett korlátairól ma már nem beszélhetünk, erre jó példa többek között Lukács Miklós játéka, aki teljesértékű hangszerként kezeli a cimbalmot, és akár a legnagyobb jazzmuzsikusok partnereként használja az instrumentumot, teremtő erővel és végtelen kreativitással. Úgy gondolom, hogy a cimbalom repertoárja egyre bővül. A 70-es években még furcsa volt a közönség számára, amikor Fábián Márta kortárs zenét játszott a hangszeren, és az is nagy feltűnést keltett, amikor Rácz Aladár egy Stravinsky-átiratot adott elő cimbalmon. Biztosan ugyanilyen meglepő volt az is, amikor swinget játszottak a cigányzenekarok cimbalommal, vagy amikor én a 80-as években ragtime-ot vagy balkáni népzenéket muzsikáltam itthon.

– Hol találkozott először azokkal a zenekultúrákkal, amelyeknek dallamait egyedi módon beépítette a repertoárjába?

–  Ezek a zenék valahogy szembejöttek velem, és mindig ki akartam próbálni, hogyan szólalnak meg a hangszeremen. Már gyerekkoromban hallottam más népek cimbalomzenéit, és találkoztam más nemzetek cimbalmosaival, például svájci, román vagy bolgár zenészekkel, így korán rájöttem arra, hogy nem csak a magyar cimbalom létezik. Ezt annak köszönhetem, hogy játszottam az Avas Táncegyüttes zenekarában, amellyel sokat utaztunk itthoni és külföldi fesztiválokra is. Ha megtetszett valamilyen zene, már gyerekként megpróbáltam leírni vagy lejátszani, és elkezdett érdekelni, hogy miben áll az egyes cimbalomjáték-stílusok különbözősége. Meg akartam érteni, miért lehet az, hogy ugyanazokból a hangokból építkezve előadhatok akár román, akár szerb zenét, klasszikus művet vagy jazzt – bármit.

– A közönség számára miért olyan izgalmas hangszer?

– A cimbalomjáték már egy közepes tudásszinten is megdöbbentően látványos tud lenni. Sokan rácsodálkoznak, hogy ennyi húr között honnan tudja a zenész, hogy hova üt, milyen gyorsan mozog a verő, és milyen éles, pengő hangja van a hangszernek. Elsőre többnyire a virtuozitásával nyűgözi le az embereket, de persze nem csak gyorsan, kopogósan lehet játszani rajta – alkalmas a lassú, érzelmes megszólaltatásra is, és a mély, puha, bársonyos, szomorú hang is meg tudja fogni az embereket.

SZINTE VÉGTELENEK A HANGSZERBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK.

Az is érdekessé teszi, hogy nem csak dallamot vagy csak kíséretet lehet játszani rajta, hanem ezek egyvelegét is. Nagyon széles az a spektrum, ami a zenei funkciók tekintetében megjelenik a cimbalomnál.

– A Cziffra Fesztiválon Lukács Miklóssal játszanak majd. Kettejük együtt játékát mi teszi igazán egyedivé?

– Vele játszani már különlegesség. Szerencsés helyzet, hogy mindketten a zenében gondolkodunk, és amikor elkezdtünk együtt játszani, már a legelső pillanattól jelen volt köztünk egy hihetetlen fokú összhang. Tiszteljük a zenét és egymást, nem akarjuk fölényes módon leszólózni a másikat – nem szeretnénk tönkre tenni a muzsikát pusztán az egyéni érvényesülés kedvéért.

Először Gőz László látott fantáziát a kettősünkben, és kért fel minket, hogy játsszunk az egyik rendezvényén, majd Liber Endre ötlete volt, hogy készítsünk egy közös lemezt, ahol egymástól elkülönítve, két szobában játszottunk, tehát nem láttuk, csak hallottuk egymást, és így improvizáltunk egy-egy megadott témára. A köztünk lévő fantasztikus egység itt is kiütközött, és szerencsére ezt az inspiráló szinkront ma is nap mint nap tapasztaljuk – és a közönség is érzi.

Amikor leülünk játszani, egy kisebb csoda születik. Szórakoztatjuk és megihletjük egymást. Úgy tudunk együtt zenélni, hogy nem fáradunk bele, hanem felfrissülünk tőle, ez pedig egy óriási adottság.

– Mit fogunk hallani a koncerten?

– Miklóssal van egy repertoárunk, amelyről az aktuális hangulatunknak megfelelően muzsikálunk majd, a koncert igényeihez igazodva. A műsorszámok között egyébként mindig válogatunk. Ennyi a keret, a többi pedig szabadság és játék.

– Magyar népművészet és közművelődés kategóriában idén elnyerte a Prima Primissima díjat, amelynek hatására bizonyára még több emberhez eljut majd a cimbalom sokszínűsége az ön játékán keresztül. Már a díjra jelölés is nagy elismerésnek számít. Mi a véleménye, végül miért önt választották a legmagasabb kitüntetésre? 

– Akárhol játszottam az elmúlt években, úgy gondolom, mindig sikerült valami pozitívumot átadni a közönségnek erről a különleges magyar hangszerről.

Nagyon érdekel és szeretem, amit csinálok, és örülök, hogy egyre több figyelmet kap a cimbalom, amely az érzelmek széles skáláján tud megszólalni.

Mindennek bizonyságtétele, hogy a mai napig olyan művésztársakkal állhatok színpadra akár a fiatalabb, akár az idősebb generációból, akikkel fantasztikusan ki tudjuk egészíteni egymást. Olyan nagyszerű énekesek mellett jelenhetett meg már a cimbalom, mint például Sebestyén Márta, Berecz András, Herczku Ágnes, Szalóki Ági vagy Básits Branka, de meg kell említenem a Rendhagyó Prímástalálkozó zenészeit és a Zeneakadémia tanárait is, akik mind muzsikustársaim. Ezek a koncertalkalmak mind hozzájárultak ahhoz, hogy az emberek érdekes és értékes hangszerként tekintsenek a cimbalomra.

Papageno

A hazai cimbalomművészet legjobbjai lépnek fel az első Cimbalomgálán

Írta: bandra

2019. november 30.

December 1-jén a cimbalomé lesz a főszerep a Müpa Fesztivál Színházában. Az idén először megrendezett BMC Nemzetközi Cimbalomverseny zsűrijét alkotó művészek mellett a verseny első két helyezettjei is fellépnek.

Négy-­öt évtizeddel ezelőtt csak a drágább éttermekben lehetett cimbalmot hallani, ahol a jobb cigányzenekarok a világ minden kincséért sem muzsikáltak nélküle. De mivel a „vendéglátós” cigányzene nem tartozott a magas művészetek közé, hajlamos volt az ember elfelejteni, hogy a cimbalomnak a 20. század első felében csodájára járt a fél világ.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

És aligha véletlenül… A népi hangszerek közé tartozó „kis cimbalmot” ugyanis Schunda Vencel József hangszerkészítő mester pompás koncerthangszerré fejlesztette: méretét megnövelte, lábakra állította, és hangtompító pedált szerelt rá, megszüntetve a fölösleges zengést.

Ennek az új cimbalomnak az a Rácz Aladár volt az első világsztárja, akit Saint-Saëns „a cimbalom Liszt Ferencének” nevezett,

és aki cimbalmozni tanította Stravinskyt. Hazai zeneszerző kortársai kevésbélelkesedtek érte, lényegében csak Bartók Béla állt ki mellette. De ez a régmúlt
A század végére, szerencsére, a helyére került a cimbalom tekintélye. Nemcsak a nép­- és világzenében, de a jazzben és a kortárs zenében is kezdték komolyan venni. Mondhatni, reneszánsza támadt, azoknak a világhírű cimbalomművészeknek – így többek közt Szakály Ágnesnek, Balogh Kálmánnak, Lukács Miklósnak és Szalai Andrásnak – köszönhetően, akik a BMC augusztus 31-­én rendezett cimbalomversenyének zsűrijét alkották.

A verseny ötletgazdáját, Lukács Miklóst az a vágy fűtötte, hogy 21. századi kontextusba helyezze a cimbalmot, és közben új tehetségeket állítson reflektorfénybe.

Ezt a koncepciót álmodta tovább a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás egy olyan gálaműsor összeállításával, amelyben a győztesek együtt játszanak a zsűri klasszisaival.

A december 1-­jei programban teret kap a cimbalomverseny mindkét – klasszikus­-kortárs, illetve nyitott – kategóriájának első két helyezettje, azaz Mykhaylo Zakharya, Gódor Erzsébet, illetve Szabó Dániel és Ürmös Sándor. Ebből talán több mint sejthető, hogy komolyzenét, jazzt, népzenét és cigányzenét egyaránt hallhat majd a nagyérdemű. Nem is akármilyet.

Míg Lukács Miklóstól Eötvös Péter – cimbalomra, fuvolára és csellóra írt – Psy című darabját élvezheti (Rohmann Ditta és Győri Noémi közreműködésével), Szakály Ágnes (és Dominko István) Bartók 1. rapszódiáját szólaltatja meg. Színpadra lép Balogh Kálmán és Lukács Miklós szédítő cimbalomduója is, ami pedig a népzenét és a cigányzenét illeti, azért Szabó Dániel, Ürmös Sándor és a moldovai születésű Mykhaylo Zakharya felel. Zakharyra Toni Iordachét is megidézi, akit „a cimbalom Paganinijeként” tartja számon a Hangvető művészeti igazgatója, a programot szerkesztő Liber Endre.

Ugye nem kell mondanunk, hogy a program látogatása kötelező…?

BALOGH KÁLMÁN·2019. DECEMBER 1., VASÁRNAP·

PAPAGENO
Balogh Kálmán: „A cimbalom mögött ülve kiélhetem minden idézőjeles hatalomvágyamat”

Írta:Jászay Tamás
2019. november 30.

Műfajok, stílusok és különféle összeállítású együttesek között utazik a tizenegy éves kora óta a cimbalom bűvöletében élő Balogh Kálmán, akit a hangszer jelenéről és jövőjéről is kérdeztünk a december 1-jén tartott Cimbalomgála kapcsán.
– Tévedés azt gondolni, hogy a legtöbben nem a hangversenyterembe képzelik a cimbalmot?
– Korszakonként eltérő a hangszer megbecsülése. A magyar cimbalom története 1874-ben kezdődött, amikor Schunda Vencel József modern hangszert épített. Ez jelentős szerepet játszott a nemzeti kultúra felélesztésében, emellett alkalmassá vált klasszikus zenei igények kielégítésére is. A „magyar zongora” jelkép lett: a szalonokban arisztokrata hölgyek játszottak rajta, az akkori slágerekből átiratok készültek cimbalomra, a cigánymuzsikusok a kor popzenészei lettek.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

– Miért tart ki a hangszer mellett közel fél évszázada?
– Rendkívül szerencsés embernek tartom magamat, hiszen olyan játékszert kaptam a kezembe, amelyet máig élvezettel forgatok. Ha kettesben maradok a cimbalommal, akár otthon, akár a koncertteremben, olyan kapcsolatba kerülök vele, amelyet csak az ért meg, akinek van valamilyen játékszenvedélye. Olyan lelkiállapothoz segít hozzá, amely nekem és a hallgatóimnak is örömet szerez.

– Ennyire sokoldalú, változatos hangszer a cimbalom?
– Ritka az olyan hangszer, amelyen a zenei funkciók ehhez hasonlítható sokféleségét lehetne megmutatni. Ha népi zenekar mellett játszom, variálhatom a témát, megszólaltathatok kevés vagy sok hangot, adhatok ritmust és harmóniát, azokat sűríthetem, összekeverhetem.
Mint egy rendetlen gyerek, össze-vissza ugrálhatok: a cimbalom mögött ülve kiélhetem minden „hatalomvágyamat”.
Ha táncegyüttest kísérek, másképp alkalmazkodom, de tudok színezni, erősíteni, vagy szükség esetén erős ritmikai képletek lejátszásával közbeavatkozni.

– Olyan műfajokban, stílusokban is használja a cimbalmot, ahol az nem megszokott.
– Kamaszkori élményem, hogy minden étteremben állt egy nagycimbalom, mögötte gurigázott egy zenész. Azt hittem, ez a hangszer csak erre alkalmas, ezért döbbentett meg, amikor Fábián Márta klasszikus vagy kortárs műveket játszott rajta. Rájöttem, hogy ugyanahhoz a hangszerhez rengetegféleképpen lehet nyúlni. Elkezdtem figyelni, mitől más a görög, a román vagy az indiai cimbalomzene, mint a magyar.
Amit egy magyar cigányzenész csinál, azt egyetlen más országból érkezett cimbalmos sem tudja lemásolni, és fordítva: a hangokat le lehet játszani, de az íz más lesz.

– A kortárs komponisták gondolkodnak a cimbalomban?
– Hogyne, a klasszikus zeneszerzők közül Kurtág Györgyöt és Eötvös Pétert említeném, de világszerte sokan írnak kifejezetten cimbalomra. Ami a hangszer jövőjét illeti, úgy vélem, az elektromos cimbalom megszületésével a könnyűzenében is megszerezheti az őt megillető helyet. Egyébként vissza kellene nyúlni a barokk korhoz, amikor mások voltak az elvárások a zenészekkel szemben. Ha a mai cimbalmosok nem csak előadók, hanem kreatív zenészek lehetnének, mindenki megértené, hogy ez a hangszer bármire alkalmas.

LUGAS, LUGAS INTERJÚ

2019. NOVEMBER 10. VASÁRNAP 14:29

Látványkonyha

BALOGH KÁLMÁN AZ UGRÓS TÁNCRÓL, FRANK ZAPPÁRÓL ÉS A HÖLGY CIMBALMOSOKRÓL

Ozsda Erika

Balogh Kálmán nemcsak kiváló és sokoldalú művésze a cimbalomnak, de mindent tud a hangszerről, annak történetéről és a cigányzenéről. Sokirányú zenei érdeklődése hívta életre a nevével fémjelzett, hattagú Gipsy Cimbalom Bandet. Cimbalogh Triójának nem csupán az elnevezése, a zenéje is játékos. Lukács Miklóssal – akivel a Cimbalomduó formációban lép fel – a világ legjobbjai között tartják számon. Balogh Kálmán tizenkét éve tanít népi cimbalmot. Aki tőle szeretne tanulni, a Zeneakadémián keresse!

– Többször hallottam már muzsikálni, utoljára az Érdi Jazzfesztiválon. Hogyan készül a koncertekre? Például hány húrt kell fölhangolnia?
– Százhúsz–százharminc között, a cimbalom méretétől függ. Nem egyszerű hangszer, ahhoz, hogy valaki készségszinten játsszon, hogy oda se nézve eltalálja a hangot, hogy megtanulja az akkordokat, a kézrendet, ahhoz sok munkaóra kell. Mintha artistának tanulna.

– Mikor játszott először cimbalmon?
– Tizenegy évesen elvittek a nagybátyámhoz, Balogh Elemérhez, aki játszott nekem egy dallamot, amelyet 15 perc után tévesztés nélkül visszajátszottam. Muzsikust kell faragni ebből a gyerekből, mondta Elemér bácsi.

– Mindenki zenél a családjában?
– Nem, édesanyám nagyon muzikális, de nem játszott hangszeren, viszont a fiútestvérei mind zenéltek, közülük Elemér világhírű lett. Sajnos nem sokat találkoztunk, mert külföldön élt. Apai nagyapám hegedült, apám is tanult, de nem tetszett neki a zenészélet, mondván, sokat éjszakáznak, isznak. Gáz-, fűtés- és vízvezeték-szerelő mester lett, a megyében az egyik legjobb. Mi nagyon jólétben éltünk. Mikor a nagybátyám azt mondta, hogy érdemes lenne taníttatni, apám minden pénteken fölhozott minket Miskolcról Pestre a nővéremmel, aki szintén kedvet kapott a tanuláshoz. A zeneiskolában Szöllős Beatrix lett a tanárnőnk, akinek máig hálás vagyok. Két év alatt négyet végeztünk el. Kamaszkoromban úgy gondoltam, hogy mindent meg akarok tanulni, amit a hangszeren lehetséges. Miskolcon a szakközépiskolában nem volt klasszikus cimbalom tanszak, ezért Gerencsér Ferencet, Rácz Aladár legjobb tanítványát kérték föl, hogy nyisson egyet. Később Pesten nála végeztem szolfézs-, ének- és cimbalomtanár szakon. Nagyon fiatalon álltam először színpadra, 12 évesen már szólóztam. Miközben az Avas Táncegyüttes zenekarával jártam az országot, belenőttem a táncházmozgalomba.

– Táncolni is tud?
– Egy hónapig tagja voltam az Avas Táncegyüttesnek, de egy idő után nem tudtam összeegyeztetni a zenéléssel. Táncoltam székit, ugróst, szatmárit, ezeket a mai napig tudom. Aztán megismerkedtem Vavrinecz Andrással, aki bányamérnöknek tanult, és az Avasban hegedült. Ő mutatta meg nekem az autentikus folklórt, a falusi cigányok által játszott eredeti parasztnépzenét. Nagyon megtetszett, és elkezdtük megtanulni. Ő alapította a Nyekergő nevű együttest, ahová elhívtak játszani, aztán a Mákvirág zenekarba, később az Ökrösékkel, Jánosiékkal muzsikáltam, annak az időnek legjobb autentikus zenekaraival – Muzsikás, Méta, Téka – mind dolgoztam. Nemcsak itthon, külföldön is. Megismerkedtem a svéd Orient Express zenekarral, s rengeteget jártam Svédországba. Találkoztam Kovács Ferenccel, aki mai napig játszik az egyik zenekaromban, a Gipsy Bandben. Ő mutatott nekem mindenféle modern zenét. Meghívtak játszani a Budapest Ragtime Bandbe, melyet Rossa László vezetett, aki Miskolcon a tanárom volt. A duóban Lukács Miklóssal, az elismert jazzmuzsikussal játszom együtt. Legelőször egy cimbalomversenyen találkoztunk még 1986-ban, amikor ő kilencéves volt, én 27. Saját és más zenekarokkal rengeteget utaztam. Európában mindenhol jártunk, Ázsiában is, Amerikát többször körbeturnéztuk, de én nem tudom elképzelni, hogy máshol éljek. Nagyon kötődöm a hazámhoz, a kultúránkhoz.

Fotó: Bach Máté

– Mindig jól ment a szekér?
– Nem, volt néhány zökkenő. Előfordult, hogy nem tudtam magamat eltartani, főiskola után többször apám segített ki. A Zsarátnokkal is zenéltem – kitűnő csapat volt –, de hol jól ment, hol nem. Emiatt arra gondoltam, elmegyek vendéglátózni. Letettem a kategóriavizsgát, és vártam a hosszabb távú külföldi szerződést, amivel majd sok pénzt keresek. De nem jött, úgyhogy 1990-ben úgy döntöttem, biztosítási ügynök leszek. Már a tanfolyamot is elvégeztem, de az égiek nem engedték, hogy ne zenészként folytassam. A Magneten nevű nemzetközi cigány show-ba hívtak, ahol rengeteg együttes lépett fel nagy sikerrel. Szólistaként játszottam, és a rendező, aki nem utazott velünk, megbízott, hogy zenei igazgatóként felügyeljem a fellépéseket. Közben megalapítottam a saját zenekaromat, a Balogh Kálmán és Barátait, abból alakult később a Gipsy Cimbalom Band.

– Játéka Francis Ford Coppola Youth Without Youth című filmjében is hallható. Hogyan került kapcsolatba a rendezővel?
– Telefonon hívtak, hogy ráérnék-e a héten Bukarestbe utazni, ahol Coppola új filmjéhez veszik fel a zenét. Mondtam, ráérek, de Romániában sok jó cimbalmos van, miért nem onnan hívnak.

– Majdnem lebeszélte őket magáról?
– Igen. Azt mondták, hogy finomabb cimbalmozást szeretnének, mint ahogy a románok játszanak, akik ugyan virtuózan muzsikálnak, de keményen, és Coppola líraibb hangzást szeretne. A zeneszerző, Osvaldo Golijov ismerte néhány felvételemet, és mindenképp magyar stílusban játszó cimbalmost szeretett volna. Két nap múlva már Bukarestben voltam. Nagy élmény volt. Kivetítőn néztük a filmet, és közben felvettük a szimfonikus részeket, a cimbalomszólókat és egy kis csapattal az improvizációkat. Néha Coppola is odajött hozzám, kért valamit. A zeneszerzővel még egy ideig együtt turnéztunk. A kilencvenes évek elején Frank Zappával is találkoztam, aki száztagú nemzetközi zenekart akart létrehozni. A Columbus jazzhajón játszottam neki egy trióval. Utána azt mondta, hogy vár a zenekarába. Sajnos a terve nem valósult meg, mert nem sokkal később elhunyt.

– Az érdi koncertre nagyon szép cimbalmot hozott. Hány hangszere van?
– Nekem nincs családom, ezért megtehetem, hogy vásároljak hangszereket. Van két nagy régi fekete Bohák cimbalmom, és egy kicsi, amelyet a nagybátyámtól, Elemértől kaptam. Kitűnő hangú hangszer, majdnem százéves. Van egy használható és egy javításra szoruló Schunda, azonkívül két közepes és egy kis cimbalom – Nagy Ákos ferencvárosi hangszerkészítő mester munkái – és egy tíz- és egy tizenkét kilós hangszerem. Ja, és egy indiai cimbalmom is van! A kínait elajándékoztam.

– Bohák és Schunda nevét említette. Ők kicsodák?
– Schunda Vencel József 1874-ben az eredetileg kis cimbalmot megnagyobbította, négy lábra állította, pedállal és hangfogóval látta el, és kibővítette a hangterjedelmét. Bohák Lajos később tovább tökéletesítette a cimbalmot, szerkezetileg átépítette, és a hangszínét is megváltoztatta. Az ő idejükben nagyon népszerű volt a cigányzene, a verbunkosmuzsika, a tősgyökeres magyar népies zene. Sok híres cigány cimbalomművész játszott zenekarban és szólistaként. Magyar zongorának hívták a cimbalmot. Polgári rangot jelentett játszani rajta, az úri szalonokban sok hölgy cimbalmos is volt. A gyertyatartós kottaállvány előtt szépen díszített, bőven faragott hangszeren játszották az akkor divatos magyar nótákat, filmzenéket. A Nemzeti Zenedében 1890 óta működik cimbalom tanszék, melynek Allaga Géza volt az első tanszékvezetője. Később a háborúk, a szegénység és a társadalmi változások miatt a hangszer veszített a népszerűségéből, az 1950-es, 60-as években már csak cigányzenészek űzték ezt a foglalkozást. Ma viszont sok nő játszik a professzionista klasszikus cimbalmosok között. Augusztus végén rendezték meg a Budapest Music Centerben az első Nemzetközi Cimbalomversenyt, melynek megálmodója Lukács Miklós.
A klasszikus-kortárs kategóriában Gódor Erzsébet második helyezést ért el, akivel tavaly együtt léptünk fel a Bartók-esten.

– Negyvennyolc éve áll színpadon. Muzsikája több mint száz lemezen hallható. Többek között megkapta Az év zenésze elismerést, a Magyar Örökség Díjat, augusztusban pedig a Martin György-díjat vehette át. Mi az, amit a közönség értékel? Ha nagyon gyorsan, virtuózan játszanak?
– Azt is, de például amikor Lukács Miklóssal a második lemezünk bemutatóját tartottuk a Pesti Vigadóban, az egyik legnagyobb tapsot a Szomorú vasárnap című lassú, borongós dal után kaptuk. Utána sokáig csönd volt, láttam, hogy néhányan sírtak. Aztán kitört a taps. Ha valaki nagy tűzijátékot rendez, gyorsan kalapál egy helyben, az egy idő után unalmassá válik. A virtuóz játék nagyon tetszik az embereknek, de csak akkor, ha megtöltjük tartalommal, ha az érzelmekre is hatunk.

– A koncertjein rendszeresen barangol a műfajok között. Van olyan zenei stílus, melyet cimbalmon nem lehet játszani?
– Szerintem nincs. A cimbalom a gitár és a vibrafon keveréke. Én rockzenekarral is játszottam. Az akusztikus cimbalom nem tudja felvenni a versenyt az elektromos hangszerekkel, mert nehéz beerősíteni. Ha lesz elektromos cimbalom, akkor hihetetlen karrier nyílik majd meg a hangszer előtt.
A cimbalom mindenre alkalmas, igazi látványkonyha.

CÍMKÉK: BALOGH KÁLMÁNCIMBALOGH TRIÓCIMBALOMMŰVÉSZGIPSY CIMBALOM BANDLUKÁCS MIKLÓS

2010 december 13.

Négy évtized a cimbalom bűvöletében

Nagy sikert aratott a 2010-es Superbrands Gálán Balogh Kálmán és tanítványa, Szabó Dániel cimbalomjátéka. A Népművészet Ifjú Mestere és EMERTON-díjjal is elismert művész sokat tesz a cimbalom népszerűsítéséért.

Miért pont cimbalmon kezdett zenélni?

Családi örökség. Tizenegy éves koromban egyszer feljöttünk Miskolcról Budapestre meglátogatni a nagybátyámat. Ő rögtön megkérdezte, hogy tanulok-e valamilyen hangszeren játszani, hiszen a romáknál ez természetes. Mondtam, hogy nem, erre odavitt a cimbalomhoz. Két dolog tetszett benne: az egyik az, hogy lejátszani egy dallamot a cimbalmon ügyességi feladat volt, és gyerekként ezt borzasztóan élveztem. Nagyon változatos a hangok elrendezése, már az is élmény volt, hogy megütök valamit, és az hangot ad. Aztán láttam, hogy ha nem felejtem el, hova kell ütni, ha egy koreográfiát adok elő a két verővel, végül kijön egy dallam. Nekem akkor ez egy érdekes, szórakoztató feladatnak tűnt.

A családjában nagyon sok zenész van. Ünnepeken, családi összejöveteleken szoktak együtt zenélni?

Sajnos már nem: a zenélő tagok már megöregedtek, nem is élünk egy városban, így nem igazán van alkalmunk a közös zenélésre.

A zenészek közül, akikkel már volt alkalma közösen fellépni, kire a legbüszkébb? Ki az a művész, akivel még mindenképp szeretne együtt dolgozni?

Nagyon sok ilyen művész van, de akit mindenképp kiemelnék: Snétberger Ferenc, Peter Ralchev, Alan Bern, Marin Bunea, Adam Stinga, Lajkó Félix, Boban és Marko Markovich, Sebestyén Márta, Palya Bea, Herczku Ági, Wolfgang Sawalis, Ivo Papasov.

Hol szeret legjobban fellépni?

Nagy fesztiválokon és kis klubokban élvezem legjobban a zenélést.

Szabadidejében otthon vagy autóvezetés közben milyen zenét hallgat?

„Mindenevő” vagyok: vegyesen mindenféle zenét meghallgatok.